Mostanában teljesen meguntam a szexiskedő, magamutogató énekesnőket és klippjeiket. Az élet több területén is észrevettem, hogy keresem a legtisztább, legvalódibb forrásokat. A zene is ilyen forrás, amiből inspirációt meríthetek a hétköznapokra. Ebbe pedig nem férhetnek bele a tömegzenék, a tömegholmik, és semmiféle tömegtermékek. Az egyik kedvenc zenecsatornámon, a VH1-on ma este meghallottam egyik régi kedvenc számomat, Kate Nash-től a Foundations-t. Rögtön abbahagytam, amivel éppen foglalkoztam, és szinte kővé dermedve ültem a tévé előtt. Nemcsak a zene maga, hanem a Kate stílusa, igazi brit angol kiejtése is magával ragadott. Hírtelen úgy éreztem, nekem is ilyen frizura, ilyen lakás kell...persze nem egy ilyen párkapcsolat, mint amit a klipp bemutat. De a humora, a hangulata pont nekem való.
Talán azért is csípem annyira Kate Nash-t, mert Lily Allen-re emlékeztet, csak valamivel romlatlanabb formában. De a kiejtése, a humora, a stílusa nagyon emlékeztet rá. Számomra ők a mai brit pop etalonjai, akik igenis kimondják, amit gondolnak. Ha tetszik, szeresd, ha nem, ne hallgasd. Íme egy nagyon találó részlet Kate egyik dalából:
This is my face, I’ve got a thousand opinions and not the time to explain
And this is my body, and no matter how you try and disable it, I’ll still be
here
And, this, is my mind, and although you try to infringe you cannot confine
And, this, is my brain, and even if you try and hold me back there’s nothing
that you can gain
Talán ezért az őszinteségért kiáltják ki sokan feministának, de ez engem nem érdekel, sőt! Közelebb áll a gondolataimhoz, az érzésvilágomhoz, mint egy Briney Spears. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én így érzem és hamarosan visszatérek a témához.
