Gyakran vádolom magam azzal, hogy túlságosan magukkal ragadnak a filmek által sugallt eszményképek. Kedvenc filmsorozatom a Szex és New York. Főhősei, az anyagilag független négy szngli nő, egy olyan életstílust testesítenek meg, amely itt, nekünk egyszerűen kivitelezhetetlen. Mégis, a film fő vonzereje egy olyan élet, melyben egy nő a munkáján kívül, vagy azon belül is, a kedvteléseinek élhet. Harminc fölött sem kell eltemetnie magát a munka és a gyereknevelés monotóniájába, hanem utazik, vásárol, szórakozni jár.

Nemsokára a mozikba kerül a Szex és New York 2, melyet lélegzetvisszatartva várnak a film rajongói. Két éve a sorozat mozifilm folytatása sajnos nem ütötte meg a mércét, én mégsem bántam, hogy megnéztem. Majdnem két óra hosszáig egy olyan világba kerültem, ahol a nők garzonlakásnyi gardróbot és Manolo Blahnikot kapnak a vőlegényüktől, szushit tálalnak fel testükön Valentin napra, Mexikóba utaznak nászútra, negyven és ötvenévesen is tündökölnek.

Talán mindez egy téves kép? Sima arcukat botoxxal kezelték, korábbi mélyreható elmélkedéseik klisékké váltak, beszélgetés helyett visítva viháncolnak. De ha túllépünk a film hibáin és a lényegre tapintunk, belátjuk, hogy mi is szeretnénk sikeresek lenni, neves divattervezők ruháit hordani és megtalálni a nagy szerelmet.