Ez a dal jutott eszembe, mikor elkezdtem bepötyögni a blogom adatait. Ha valakinek nem ugrana be, ez Robbie Williams egyik dala. Előttem van egy kép: Robbie Kiss-esre festett arca. Így érzem most én is magam. Mindig valami jelmezbe bújok, mindig átmaszkírozom az arcom, mert nem merek meztelen valómban az emberek elé kerülni. Túl egyszerű, túl hétköznapi, túl semmitmondó lennék. Ezért mindig eldöntöm, mi leszek aznap. Ma indián lány, holnap boho chick, holnapután talán glamazon? Esetleg a cipőmániás Carrie Bradshaw?
A divat egy jelmez. Minden nap azzá válhatsz, akivé akarsz. A stílus, a színek kifejezik aznapi hangulatodat. De mi van akkor, ha már ez sem elég? Néha arra gondolok, sokkal többet mondanék, ha nem akarnék mondani semmit. Például szilveszterkor mindenki csillogó gúnyában feszít, mi lenne, ha valaki egy szál melegítőben sétálna be a táncparkettre? Sokkal feltűnőbb lenne flitterekbe öltözött társainál. Vagy mi lenne, ha egy politikus azzal kampányolna, hogy nem kampányol. Sokkal jobban kitűnne ellenfeleinél: vajon ki ez a szerény, csendes ember, aki nem igér semmit? Lehet, hogy sokkal több van a tarsolyában, mint a többieknek. De van-e értelme csendesen és észrevétlenül meghúzódni a sarokban? Miért ne ragyoghassunk teljes pompánkban, miért ne éljünk mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekkel szebbé és dögösebbé tehetjük magunkat, színesebbé és élményekkel telivé életünket?
Visszatérve mondanivalómhoz: én igenis szórakoztatni akarok. Let me...entertain you!
Úgyhogy marad a színkavalkád, marad a sok meghökkentő kreáció, az ízek és illatok, a megragadó hangulatok.
